Emlékeztek még? Gondolom a képről sok mindenkinek visszatértek az emlékei a rajzfilmklubról.
A Rajzfilm Klub Intróját itt megnézhetitek Rajzfilm Klub ajánló.
Az RTL-klub 1997 októberében kezdte meg adását és azonnal műsoron volt a rajzfilmklub, benne többek között a Sailor Moon is útjára indult, Varázslatos álmok címmel.
A következő animéket vetítették itt: Dragon Ball, Dragon Ball Z, Grand Prix, Sailor Moon, Manóvári Manók, Candy Candy, Lili a virágangyal, Helló Sandybell, Juharfalva lakói, A pálya ördögei.
Az animéken kívül pár "sima", azaz nem japán rajzfilmsorozat is bekerült ebbe a műsorblokkba: A nyomorultak, Kenguk, Krokodilkommandó. Ezek valóban francia rajzfilmek, de annak idején tévesen a többit is annak titulálták. ( Ha esetleg kihagytam volna a felsorolásból valamit, írjatok nyugodtan és utánanézek. )

Ezzel egy időben a szintén 1997 októberében induló TV2-n is láthattunk 4 animét hétvégente. Ezek: A gólkirály (korábban a pálya ördögeivel kevertem, de azt csak az RTL-klub vetítette), Könyvek könyve, Repülő ház, Mila a szupersztár. A Könyvek könyve és a Repülő ház összefügg egymással, hisz mindkettő vallási/bibliai vonatkozású volt, a Mila pedig egy röplabdázó lány életét mutatta be. A Mila a többi itt felsorolt RTL-es és TV2-s animével ellentétben (kisebb szünetekkel) egész sokáig volt műsoron. Legutoljára 2003 nyarán láthattuk.  A Milát német intróval vetítettük.

Térjünk vissza az RTL klub által vetített animékhez:

A Sailor Moon mellett, a Grand Prix és a Pálya ördögei főcímdalát is Bernard Minet énekelte. Ő Franciaországban eléggé ismert és népszerű még ma is. A 80-as évektől kezdve ő énekelte szinte az összes anime francia intróját.

A Manóvári Manók volt az egyetlen, amelyet eredeti japán intro-val és ending-el vetítettünk, az összes többi animét francia intróval, kivéve a Juharfalva lakóit, a Dragon Ball Z-t és a Lili a virágangyalt, mert ezekhez pedig készült magyar nyelvű intro. Mivel a Sailor Moon-t is a franciáktól vettük meg és ők sem dolgozták fel az utolsó évadot, ezért nálunk is csak 4 évad került levetítésre.

A rajzfilmklubban általában mindig 3 animét vetítettek, a legvégén a Varázslatos álmokat. Minden hétköznap 14:40 kor kezdődött az adás, a SM pedig körülbelül 15:35-15:55ig tartott. A blokk ismétlése másnap délelőttönként volt,de időnként a SM-t külön ismételték reggel 6:00 órai kezdéssel. Íme erre itt is egy bizonyíték.
Ezenkívül kezdetekben az is előfordult, hogy a péntek délután leadott részt, szombat délelőtt ismételték meg a Kölyökklub című gyerekműsorban, melyet Jónás Rita vezetett nagy sikerrel.

A műsorblokk 1997 októberében először a Dragon ball-al, Grand Prix-el, és a Varázslatos álmokkal indult.  A Sailor Moon végülis egy keretet ad a blokknak, ugyanis nemcsak vele kezdődött, hanem vele is szűnt meg a Rajzfilm klub. 1999 augusztusában a következő 3 rajzfilmsorozat  ment benne: Kenguk, Juharfalva lakói, Varázslatos álmok. Amikor a Kenguk véget ért, akkor helyette még elkezdték a Lili a virágangyalt, azonban a Juharfalva lakói helyett már nem kezdtek el semmit vetíteni, így már csak 2 rajzfilm, a Sailor Moon és a Lili futott együtt.  Ez sem tartott sokáig, mert a SM véget ért augusztus utolsó hetében és nem kezdtek el semmit sem vetíteni helyette. A Lilit korábbra tették ezután és 13:55-kor kezdődött hétköznaponként. Mivel már csak ez az egy rajzfilm futott, így nem igazán lehetett rajzfilm klubnak nevezni, ezért a műsorújságban sem így nevezték, továbbá a Lili kezdése előtt már nem volt Rajzfilm klub intro sem, hisz nem lett volna értelme. A Lilit még leadták végig, de utána az RTL klub soha többé nem vetített már animéket hétköznap délutánonként a mai napig sem . A Lili után  az első japán rajzfilm, amit az RTL klub műsorra tűzött, az a Pokémon. 2000 nyarán kezdték el először sugározni szombaton és vasárnap a kölyökklubban.

Az RTL-klub műsorszerkezete az elején még teljesen különbözött a jelenlegitől. Kezdetekben még a német RTL adók mintájára vetített sorozatokat. A rajzfilmklub című összeállítás pedig a német RTL2-n vetített hasonló jellegű rajzfilmes blokk mintájára készült. Nagyjából a sorozatok is megegyeztek, hiszen a német blokkban is főként ugyanazokat az animéket vetítették, mint nálunk. Sőt a németen is hétköznap délutánonként voltak a blokkok, melyet másnap délelőtt ismételtek meg. Van azonban különbség is. Míg nálunk egy blokkban csak 3 sorozat futott, addig a német RTL2-n szinte egész délután animéket vetítettek. Másik eltérés, hogy míg nálunk 1999 őszére teljesen megszűnt az "anime blokk", addig a németen még a 2000-es évek elején is vetítettek animéket hétköznap délutánonként. Sok olyan anime bemutatásra került, melyhez idehaza mind a mai napig nem készült szinkron.

Joggal merülhet fel a kérdés: Miért szűnt meg szűk 2 év után a rajzfilmklub, amikor sikeres és népszerű is volt? Ennek összetett okai vannak.... Egyrészt lefutottak a megvásárolt sorozatok és nem akarták őket újra ismételgetni, új sorozatra pedig nem akartak költeni. Ekkoriban kezdett az RTL klub önállósulni, és úgymond nem akarták a német RTL adókat tovább "majmolni". Nem beszélve arról, hogy a rajzfilmklub volt idehaza az első olyan animés blokk, ahol egyszerre több animét is láthatott a közönség. Korábban is vetített ugyan animéket a magyar televízió, de nem blokkokban. Viszont a Dragon Ball Z kapcsán felmerült botrányok miatt az RTL-klub stábja nem látta célszerűnek az animék további népszerűsítését. Továbbá kialakult idehaza egy olyan nézet is, hogy ami rajzfilm, az gyerekeknek való... Viszont sok animéről ezt nem lehetett elmondani, hisz nem feltétlenül gyerekek a célközönsége.

Most pedig nézzük a Sailor Moon vetítéseit részletesebben..:
Mint, ahogyan az összes többi rajzfilmklubos sorozat esetében, így a Sailor Moon-ra is az a vetítési jog vonatkozott, hogy minden évad maximum 2X kerülhet levetítésre. Mivel a műsorblokkot délelőttönként megismételték, ez azt jelenti, hogy minden sorozat minden epizódja összesen 4x került képernyőre. Kivétel a Dragon Ball Z, melynek sugárzását felfüggesztették, illetve a Lili a virágangyalt is csupán egyszer vetítették le + a délelőtti ismétlések. A SM sugárzása pedig a következőképpen alakult:

1997 októbere és 1998 tavasza között először csak az első 2 évadot adták le, azaz a 88. részig. Ezután egy kis szünetet követően 1998 augusztus 21-én pénteken //biztos helyről tudom, hogy ekkor// újra elkezdték vetíteni a sorozatot ismét az első résszel kezdve. Ezúttal egyben leadták mind az első 4 évadot, egészen a 166. részig és 1999 áprilisában ért véget.
Végül mivel a 3-4. évadokat  még csak egyszer vetítették le, ezért ezt a 2 évadot mégegyszer leadták és a sorozat vetítése 1999 augusztus végén fejeződött be. Mint azt már írtam fentebb, ezzel egy időben megszűnt a rajzfilmklub is és soha többé nem volt műsoron azóta nemcsak a SM, hanem egyetlen anime sem, amit ebben a blokkban vetítettek anno. (Egy kivételt azonban végre megemlíthetek. A Dragon Ball Z újra vetítésre került 1999 tavasza után most először. A Viasat6-on láthatjuk mindennap 2012 szeptember elsejétől. Igen, végre ezt is megértük, hogy 13 év után újra láthatunk egyet a régi rajzfilmklubos animékből. :-) Ez reményt adhat arra, hogy a Sailor Moon-t is viszontláthassuk a képrenyőn, hisz a Dragon Ball után ez volt a második legnépszerűbb anime akkoriban. Bár sajnos a SM nem igazán illik bele a Viasat6 profiljába...)
 

Vissza a SM-hoz:

Számos oldalon olvashattok arról mikor vetítették a sorozatot, de a legtöbb helyen nem a valóságnak megfelelő adatokat írtak... Én anno nyomon követtem az anime vetítését, hogy mikor kezdték vetíteni és mikor fejezték be a vetítést. Vagyis hiába olvastok más oldalakon ettől eltérő adatokat, de a valóságnak az imént leírtak felelnek meg , amit itt olvashattatok. Még a Wikipédián sem a valóságnak megfelelő adatokat írnak a vetítéssel kapcsolatban!
Sok helyen azt írják, hogy még 2001-ben is vetítették ezt az animét, de sajnos 1999 augusztusa óta sehol....
Sajnos az anime sem videokazettán, sem dvd-n nem jelent meg sosem hazánkban, így csak azoknak köszönhetjük, hogy az utókor számára megmaradt, akik anno felvették a tv-ből a magyar részeket.